Szeged és környéke az újkőkor (Kr.e 5000) óta lakott. Traianus római császár i. sz. 106-ban foglalta el Daciat, ahonnan főleg sót és aranyat szállítottak. A rómaiak hamarosan összeköttetést létesítettek Dacia és Pannónia között. A két tartomány közötti útnak fontos állomáshelye volt Partiscum, azaz a mai Szeged.
Elképzelhető, hogy Attila fő szálláshelye valahol ezen a vidéken volt.

Szeged a Tisza és a Maros folyók összefolyásánál, a Tisza jobb partján, a tiszai ártérből kiemelkedő szigeteken létesült. Az itt élő lakosság fokozatosan betömte a szigetek közötti mélyedéseket, mocsarakat, így a városterület 18.-19. század folyamán egységessé vált. A mai Szeged magva tulajdonképpen három sziget: Alszeged; Felszeged és a Vár a Palánkkal. Ezek a mai Alsóváros, Felsőváros és a Belváros.
A Szegedi Tudományegyetem (elődjei: József Attila Tudományegyetem, Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Szegedi Élelmiszeripari Főiskola) Magyarország egyik legnagyobb egyeteme. A sanghaji Jiao Tong Egyetem által készített (Academic Ranking of World Universities - 2005, A világ egyetemeinek tudományos rangsorolása) listán a Szegedi Tudományegyetem az ország legjobb minősítésű egyeteme: holtversenyben a 203–300. helyezést érte el, Európában a megosztott 80–123. helyet szerezte meg.